Rendezvényeink

Az erdőszéli szabadtéri színpadunk ötlete már 2010-ben még a nagyobb szálláshely kivitelezési munkák megindítása előtt megszületett. Sőt, már a helye is megvolt, még mielőtt bármi más épült volna itt.

2010 nyarán volt szerencsénk családunkkal részt venni Toscanában egy különleges koncerten. Pontosabban annak főpróbáján, ami így kötetlensége okán még adott egy egyedi és megismételhetetlen hangulatot. A szántóföldekkel borított toszkán dombok között Lajaticoban Andrea Bocelli és barátai egy egyedi atmoszférájú színpadot építettek, itt hozták létre a Teatro del Silenzio-t. A színpadhoz közel 15 percen át kellett autózni a földutakon, környezetében semmilyen épített környezet, infrastruktúra, csak a természet és csend. Meghatározó élmény volt és nagy ösztökélést adott.

Eltelt pár év és eljött a megfelelő pillanat, Így jött létre aztán 2016-ban a zalai dombok között is egy nagyszínpad, mögötte hatalmas erdőkkel, amit 2017 májusában a Magyar Pálos Renddel avattunk fel. Célunk az volt, hogy a környezethez méltó egyedi, színvonalas kulturális eseményeket vonzzunk ide.

2017 őszén megismerkedtünk a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvánnyal és azonnal elindult egy közös gondolkodás, amiből villámgyorsan kész program kerekedett. Megszületett és elindult útjára az Örvényeshegy Piknik, ami egy családias, egyedi hangulatú összművészeti fesztivál.  Minden év május végén 3 napon át megtörjük az itt egész évben honoló csendet.  A birtok átalakul és 3 színpadon  megtölti az irodalom, zene, színház és gyerekjátékok.  2018-ban a világ egyik legjobb gitárosa, a Grammy díjas Al Di Meola nyitotta meg a programokat, egyedi, különleges és megismételhetelen élményt szerezve azoknak a szerencséseknek, akik itt lehettek.
Míg 2018-ban Al Di Meola kis Woodstocknak nevezte a Pálos Resort birtokán kialakult hangulatot, 2019-ben a szicíliai soul király, Mario Biondi és zenekara állt lenyűgözve Örvényeshegyen. Mario Biondi finoman búgó hangja, zenészeinek zsenialitása és közvetlensége levette a közönséget a lábáról.
A nyári hónapokban szervezünk kisebb akusztikus koncerteket, borkóstolóval, tapas falatokkal, és néhány alkalommal kertmozit is szoktunk szervezni.  A több méteres óriás vásznat az erdei nagyszínpadunknál állítjuk fel, a filmeket plédről, nyugágaykról, a csillagos ég alatt nézzük.  Aktuális programjainkat Facebook oldalunkon hirdetjük meg!

2023-ban új programot indítunk Örvényesvölgy Fesztivál néven június 9-10 és 16-17-én.  Fellépőnk lesz többek között a Gipsy Kings és a Csík Zenekar. Bővebben itt 
Image
Image

Please publish modules in offcanvas position.