Történetünk

Az ötlet: legyen gerendaház vagy...?

A Pálos Resort ötlete 2008 végén született meg, akkor a koncepció egy 3 szobás hétvégi gerendaház volt. Ahogy teltek múltak az évek, egy lényegesen nagyobb Balaton-felvidéki stílusjegyeket hordozó borozós, több szobás falusi vendégház lett a terveken, amelynek a kivitelezése végül 2011 nyarán indult el. Közben több további épülettel és területtel, szőlőheggyel bővítettük fokozatosan a birtokot aztán 2013-ban fokozatosan először csak próba jelleggel költöztünk a budapesti 9. kerületből Örvényeshegyre.

A próba jól sikerült, mert nem költöztünk vissza! Ha visszaidézzük azokat a napokat, érdekes volt a barátok és ismerősök aggódó tekinteteit látni, és nehéz volt a kérdésekre felelni, hiszen a válaszokat mi se tudtuk még pontosan, csak éreztük, hogy jó döntést hozunk.


Hova fognak járni a gyerekek óvodába/iskolába?

Örvényeshegyen semmi nincs, innen mindenki elköltözött a városba, faluba... Hol fogunk vásárolni, van-e orvos, kórház a közelben? Hogy fogunk dolgozni, mi történik a budapesti irodánkkal? A sok kérdés mind arra utalt, hogy felmértük-e, hogy mivel jár, hogy a civilizáció csúcsáról el akarunk menni a civilizáció szélén túlra? Biztos vagyok benne, hogy néhányan még azt is gondolták, valami nincs rendben.

De nekünk így volt rendben. Nehéz leírni azt a nyugalmat ami itt fogadott bennünket. Persze ezt azóta is nap mint nap átéljük, és most már gyakran az is furcsa, ha a közeli Zalaegerszegen több autót látunk: elszoktunk tőle.
Image
A fenti kérdésekre pedig megszülettek a válaszok, és meglepő módon több esetben előnyösebb a helyzet mint Budapesten. 10-15 percen belül – érdekes, hogy ez a legfontosabb mindenkinek – vásárlási lehetőségek, 5-6 perc autóútnyira orvos, fodrász, benzinkút stb. Tehát nem hogy kikerültünk volna a civilizációból, de valamelyest még közelebb is kerültünk. Talán nem kell senkinek sem bemutatni Budapesten időben gyakran többet kell közlekedni a fentiek miatt, mint nekünk Örvényeshegyről.

Persze vannak „hátrányok” is:

Nincs éjjel-nappali a sarkon. Ha éjszaka filmnézés közben elfogy a kedvenc snack akkor így jártunk, nincs olyan, hogy elfelejtettünk.

Néha (bevalljuk elég ritkán) de be lehet sokallni a csendtől és nyugalomtól is. Ilyenkor hiányzik a városi nyüzsgés, az emberek látványa, és legfőképpen: a kulturális lehetőségek tárháza, ami egy nagyvárosban adott.

Ez utóbbiban egyedül nehéz kompromisszumot kötni. Pontosabban, a magunk módján erre is kerestünk és találtunk megoldást.  Érdekesen hangzik, de a vendégfogadás azért is tud öröm lenni, mert így ha nem is 365 nap egy évben, de számos napon érkezik hozzánk egy-egy család, pár, társaság, akiket jó megismerni, jó nekik bemutatni ezt a környezetet és jó nekik élményt szerezni Örvényeshegyen. És ezáltal magunknak is élményt szerzünk, így teljes a kép, és nem unatkozunk. Persze ezt lehet fokozni és fokoztuk is, 2018-ban már különösen.

Ebben az évben egy merész ötlettől vezérelve 3 nap alatt 3.500 embert láttunk vendégül a kertünkben, és meghívtuk egy koncertre a világ egyik legjobb gitárosát a Grammy-díjas Al di Meolát.
Image
Image
Örvényeshegyen egész évben csend és nyugalom van.  De évente egyszer 3 napra, idevarázsoljuk a környezethez méltó, magas színvonalú kulturális programokat, egyedi, különleges fellépőkkel.  

A szabadtéri színpad koncepció már 2010-ben még a nagyobb szálláshely kivitelezési munkák megindítása előtt megszületett. Sőt, már a helye is megvolt, még mielőtt bármi más épült volna itt.

Részletesen színpadunk történetét és rendezvényeinket itt mutatjuk be! 
Image
Image

Garantáltan legjobb árainkat közvetlenül honlapunkon találja.

Nézze meg elérhető szobáinkat és árainkat itt!

SZÉP kártyát elfogadunk!


Please publish modules in offcanvas position.